Daragaluska- (grízgaluska) leves

Daragaluska- (grízgaluska) leves recept
Hozzávalók
•  1 nagy vöröshagyma
•  3-4 közepes sárgarépa
•  2 közepes petrezselyemgyökér
•  3-4 evőkanál olaj
•  25 dkg zöldborsó (el is maradhat)
• 
•  őrölt fekete bors
•  1 kiskanál kristálycukor
•  1 nagy csokor petrezselyem
a daragaluskához:
•  1 tojás
•  kb.4 evőkanál búzadara
•  fél mokkáskanál só
•  csipetnyi őrölt fekete bors
•  negyed csokor petrezselyem

Elkészítés módja

1. Először a daragaluskának (grízgaluskának) állunk neki, mert ezt főzés előtt pihentetni kell. Ehhez a tojást egy kis tálban villával felverjük. Annyi (kb. 4 evőkanál) búzadarát keverünk hozzá, hogy galuskatészta sűrűségű masszát kapjunk. Megsózzuk, megborsozzuk, a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük. Letakarva kb. fél órára betesszük a hűtőszekrénybe.

2. Következhet a leves. A zöldségeket megtisztítjuk. A hagymát finomra, a kétféle répát karikákra vagy félkarikákra vágjuk. Egy lábasban az olajon a hagymát megfonnyasztjuk, majd rádobjuk a kétféle répát, és ha frissen fejtett borsóval készítjük, akkor az is most kerül bele. Megsózzuk, megborsozzuk, lefödve, kis lángon saját levében félpuhára pároljuk. Ezután bő 1,5 liter vízzel fölöntjük, nagy lángon fölforraljuk, a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük. Ha fagyasztott borsóval főzzük a levest, akkor azt most adjuk hozzá.

3. A grízgaluskát a hűtőből kivesszük. Kiskanállal apró gombócokat vagy galuskákat szaggatunk belőle a gyöngyözve fövő levesbe. Amikor mind benne van, kis rést hagyva lefödjük, és kis lángon főzzük kb. 15 percig. Közben a galuskákat többször megforgatjuk, hogy szép egyenletesen puhuljanak, duzzadjanak.

Daragaluska- (grízgaluska) leves recepthez fűződő történet, jótanács

A grízgaluskát a hagyományos galuskához hasonlóan nokedliszaggatón át is a levesbe szaggathatjuk. Így készül akkor is, amikor több száz főre főzik.

A leírásban szereplő Daragaluska- (grízgaluska) leves recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves, daragaluska, grízgaluska) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.