Cukkinis pecsenyék

Cukkinis pecsenyék recept
Hozzávalók
a cukkinivel sült pecsenyéhez:
•  60 dkg dundi sertésszűzpecsenye
•  1 kiskanál só
•  1 mokkáskanál őrölt fekete bors
•  2-2 dl tejföl és főzőtejszín
•  1 tojás
•  10 dkg reszelt füstölt sajt
•  4-5 friss bazsalikomlevél vagy 1 mokkáskanál szárított bazsalikom
•  2 gerezd fokhagyma
•  4 zsenge cukkini (kb.60 dkg)
•  4 evőkanál olaj
•  2 dkg vaj
a cukkinivel tűzdelt pecsenyéhez:
•  60 dkg sertésszűzpecsenye vagy kicsontozott karaj de lehet szép comb is
•  20-25 dkg cukkini
•  1 kiskanál só
•  1 mokkáskanál őrölt fekete bors
•  kb. 4 evőkanál finomliszt
•  5-6 evőkanál olaj

Elkészítés módja

1. A cukkinivel sült pecsenyéhez a hús tetején lévő vékony fehér hártyát lefejtjük, majd a pecsenyét személyenként 3, egyenként kb.5 dekás érmére vágjuk. Tenyerünkkel egyenként lapjában kissé megnyomjuk, de kiverni nem kell. A fele sóval és borssal behintve félretesszük.

2. A tejfölt a tejszínnel, a tojással meg a sajt kétharmadával összekeverjük. Megsózzuk, megborsozzuk, a fölaprított bazsalikommal meg a zúzott fokhagymával fűszerezzük. A cukkiniket – miután végüket lecsaptuk – lapjában kettévágjuk, azután 3 milliméter vastagon fölszeleteljük.

3. Az olajat egy serpenyőben megforrósítjuk és a húsokat oldalanként 1-1 perc alatt pirosasra elősütjük benne, lecsöpögtetjük. 4 peremes, egyszemélyes tűzálló tálkát vagy 1 nagyobbat kivajazunk, a cukkinit egyenletesen beleszórjuk, a fűszeres tejföllel meglocsoljuk. 3-3 érmét ráfektetünk.

4. Az egészet a maradék sajttal behintjük, végül előmelegített sütőben, nagy lánggal (220 °C; légkeveréses sütőben 200 °C) 10-12 percig sütjük.

5. A cukkinivel tűzdelt pecsenyéhez a húst 8 egyforma szeletre vágjuk (ha combból készítjük, különösen ügyeljünk arra, hogy rostjaira merőlegesen szeleteljük fel, különben rágós lesz), kiverjük. Szélüket bevágjuk, nehogy a pecsenye sütés közben összeugorjon.

6. A cukkinit megmossuk, kb. 10 centis darabokra vágjuk, majd ezeket egyenként az oldalukra állítjuk (vágott felükkel lefelé), és 0,5 centi vastagon felszeleteljük, azután ugyanilyen vastag csíkokra vágjuk.

7. A hússzeleteket ezzel megtűzdeljük, ami úgy történik, hogy a pecsenyébe kiskéssel 6-8 lyukat vágunk, és 3-4 zöldségcsíkot belebújtatunk. Megsózzuk, megborsozzuk, a lisztben meghempergetjük, és egy nagy serpenyőben a megforrósított olajon, oldalanként 3-3 percig sütjük.

8. Paradicsomos rizs vagy roston sült zöldségek illenek hozzá köretnek. Az előbbi úgy készül, hogy 1 kisebb vöröshagymát lehéjazva finomra vágunk, 4-5 deka olvasztott vajon megfonnyasztjuk, majd rádobunk 4, kis kockákra aprított paradicsomot. Kissé megsózzuk, megborsozzuk, 1 csokor finomra aprított petrezselyemmel fűszerezzük, nagy lángon 2 percig sütjük. Végül a kb. 3 deci rizsből hagyományosan főzött párolt rizzsel összekeverjük.

Cukkinis pecsenyék recepthez fűződő történet, jótanács

A cukkinivel sült pecsenye szűzpecsenye helyett érlelt vesepecsenyéből, azaz bélszínből is készülhet. Ehhez 15 dekás adagokat (javákat) vágunk, amiket megfűszerezünk és oldalanként 2-2 perc alatt elősütjük. A tűzálló tál közepére tesszük, a tejfölös cukkinit köré halmozzuk, 12-13 percig sütjük. Füstölt helyett másféle sajttal is készülhet. A cukkinivel tűzdelt pecsenyét szűzpecsenye helyett csirke- vagy pulykamellből, illetve marhahátszínből vagy borjúcombból is hasonlóan süthetjük.

A leírásban szereplő Cukkinis pecsenyék recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (cukkinis receptek) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több karaj recept
Még több karaj recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.