Csülökjavapörkölt káposztás nokedlivel

Csülökjavapörkölt káposztás nokedlivel recept
Hozzávalók
•  2 db – inkább hosszúkás mint duci – első sertéscsülök
•  70-80 dkg sertéslapocka
•  2 nagy vöröshagyma
•  4 evőkanál olaj
•  kb. 2 evőkanál jóféle pirospaprika
•  1 kiskanál egész fekete bors (egy csapott kiskanál őrölt is lehet)
•  kb. 1.5 evőkanál só
•  3 babérlevél
•  5-6 gerezd fokhagyma
•  1 kiskanál csípős Piros Arany
a körethez:
•  50 dkg finomliszt
•  1 kiskanál só
•  2 tojás
•  kb. 4.5 dl hideg víz
•  kb. 70 dkg fejes káposzta
•  kb. 1 kiskanál só
•  4-5 evőkanál olaj
•  fél kiskanál őrölt fekete bors

Elkészítés módja

1. Ehhez a fogáshoz speciális módon kell előkészíteni a csülköt: ha kiválasztottuk a nekünk szimpatikus, inkább hosszúkás, mint duci példányokat, akkor kérjük meg a hentest, hogy úgy, ahogy van, azaz csontostul, szeletelje fel nekünk a pecsenyét 3-4 centi vastagon. Ha a bárd felé nyúl, még nem biztos, hogy ránk haragszik a kérésünk miatt, hisz lehet, hogy azzal akarja szeletelni a csülköt; de erről beszéljük le, mert jelen esetben ez csak barkácsmunka lenne, sok-sok hússzilánkkal. Csontfűrész kell a daraboláshoz, így van előkészítve a csülök a kész kocsonyacsomagokban is. A lapocka előkészítése már lényegesen egyszerűbb: 2-3 centis kockákra vágjuk, és kész is. A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk.

2. Az olajat egy nagy lábasban kissé megforrósítjuk, majd a hagymát megfonnyasztjuk rajta. Belerakjuk a „felkarikázott” csülköket és a lapockát, néha megkeverve fehéredésig pirítjuk. A pirospaprikával meghintjük, elkeverjük, majd annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje a húsokat. Megborsozzuk, megsózzuk, a babérlevéllel, a zúzott fokhagymával és a csípős paprikakrémmel fűszerezzük. Kis lángon nagyjából 2 óra alatt a húsokat puhára főzzük-pároljuk, ha kell, elfövő levét pótoljuk. Akkor kész, ha a vaj puha csülök leomlik a csontról, leve (szaftja) pedig olyan sűrű lesz, mint a legjobb pörkölteknek.

3. Amíg a hús elkészül, bőven van időnk megfőzni a köretet. A galuskához a lisztet egy nagy tálba szórjuk, megsózzuk, a tojásokat hozzáadjuk. Ezután kb. 4,5 deci vízzel összekeverjük úgy, hogy a tészta se túl lágy, se túl kemény ne legyen, de nem kell túlzottan kidolgozni. Enyhén sós, forrásban lévő vízbe szaggatva a szokott módon kifőzzük, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük.

4. A káposztát megtisztítjuk, kitorzsázzuk, lereszeljük. A sóval összekeverjük, állni hagyjuk fél órán át, majd kicsavarjuk. Az olajat egy lábasban kissé megforrósítjuk, a káposztát beleszórjuk, kevergetve megpirítjuk, megborsozzuk, végül lefödve kb. 20 perc alatt puhára pároljuk. Ha kész, utánasózzuk, a nokedlivel összekeverjük. 5. Tálaláskor úgy szedjük a pörköltet a tányérokba, hogy a jókora csülökszeletek mellé a lapockából is kerüljön. A káposztás galuskát melléhalmozzuk.

A leírásban szereplő Csülökjavapörkölt káposztás nokedlivel recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (pörkölt, nokedli) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.