Csemegeuborka

Csemegeuborka recept
Hozzávalók
•  3 kg 6-8 cm-es eltenni való uborka
•  1 csokor kapor
1 liter vízhez:
•  2.5 dkg (kb.1 púpozott evőkanál) só
•  6 dkg (kb.3 evőkanál) kristálycukor
•  fél-fél kiskanál mustármag koriandermag és egész fekete bors
•  1- 2 babérlevél
•  1 mokkáskanál nátrium-benzoát
•  2 dl 10%-os ételecet

Elkészítés módja

1. A befőttes üvegeket alaposan fertőtlenítjük: forró, mosószeres vízzel kimossuk, alaposan kiöblítjük, majd anélkül, hogy különösebben lecsöpögtetnénk, tepsire rakjuk és kb. 120 ºC-os sütőbe tesszük kb. 15 percre. Az uborkákat 10 percig hideg vízben áztatjuk, hogy a külsején lévő szennyeződések kicsit fellazuljanak. Kefével dörzsölgetve megtisztítjuk. Folyóvízzel leöblítjük, megszikkasztjuk, végeiket vékonyan levágjuk, majd 5 darab kifertőtlenített 1 literes üvegbe rakjuk úgy, hogy alulra és a tetejére jól megmosott kapor kerüljön.

2. Annyi vizet öntünk az üvegekbe, amennyi ellepi az uborkát, majd a vizet leöntjük róla egy lábasba, és megmérjük, hogy az ízesítőket és a fűszereket pontosan kiadagolhassuk hozzá. Az ecet kivételével mindet a vízhez adjuk, fölforraljuk. 3-4 percig főzzük, majd beleöntjük az ecetet. Forrón az uborkára merjük, az üvegeket csavaros tetővel azonnal szorosan lezárjuk.

3. Ezután mindet egy befőzőfazékba állítjuk úgy, hogy újságpapírt teszünk alá; így elkerülhetjük, hogy az üvegek az edény aljának koccanva megrepedhessenek. Annyi vizet öntünk köréjük, amennyi az üvegek nyakáig ér, és addig forrósítjuk, míg gyöngyözve forrni nem kezd. Ezen a lángon főzzük a forrástól számított 10 percig, majd a tűzről levesszük, és a vízben hűlni hagyjuk.

4. Az üvegeket lecsöpögtetjük, letörölgetjük, és száraz hűvös helyen tároljuk.

Csemegeuborka recepthez fűződő történet, jótanács

Néhány zsenge szőlőlevéllel és földarabolt friss tormával tovább gazdagíthatjuk az ízvilágát.

A leírásban szereplő Csemegeuborka recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (csemege uborka) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.