Citromos póréhagymaleves

Citromos póréhagymaleves recept
Hozzávalók
•  1 póréhagyma
•  5 dkg vaj
• 
•  őrölt fekete bors
•  2 evőkanál liszt
•  1 kiskanál morzsolt majoránna
•  1 l húsleves
•  (készülhet leveskockából is)
•  1.5 dl főzőtejszín
•  fél citrom leve

Elkészítés módja

1. A póréhagyma külső levelét lehúzzuk, megmossuk, majd vékony karikákra vágjuk. A vajat egy fazékban fölolvasztjuk, a pórét rádobjuk és kevergetve kissé megpároljuk. Megsózzuk, megborsozzuk, majoránnával fűszerezzük a liszttel meghintjük és pár percig pirítjuk, majd a húslevessel fölöntjük. Kis lángon 15 percig főzzük.

2. A tűzről lehúzva a tejszínt belekeverjük, majd a tűzre visszatolva még néhány percig forraljuk. Végül a citromlével pikánsra ízesítjük, majd kihűtjük. Ha kihűlt, hűtőszekrénybe tesszük és jól behűtjük.

A leírásban szereplő Citromos póréhagymaleves recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves, hagymaleves, póréhagymaleves) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Citromos póréhagymaleves recept - 2 hozzászólás

  1. admin
    admin #8940 2014. 03. 13. 19:58 Válasz

    Igen, nagyon lehet szeretni.

  2. zsuzsa56
    zsuzsa56 #8939 2014. 03. 13. 19:53 Válasz

    Egyszerű,de üdítő leves.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Citromos póréhagymaleves recept - 2 hozzászólás

  1. admin
    admin #8940 2014. 03. 13. 19:58 Válasz

    Igen, nagyon lehet szeretni.

  2. zsuzsa56
    zsuzsa56 #8939 2014. 03. 13. 19:53 Válasz

    Egyszerű,de üdítő leves.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.