Caesar-saláta csirkével

Caesar-saláta csirkével recept
Hozzávalók
•  25 dkg csirkemellfilé
•  2 evőkanál nem túl sós sötét szójaszósz
•  2 szelet kenyér
•  2 evőkanál olaj
•  2 gerezd fokhagyma
•  2 evőkanál olaj a hús sütéséhez
•  őrölt fekete bors
•  1 kisebb jégsaláta (készen kapható levelessaláta-keverék is lehet)
•  2 paradicsom
•  fél kígyóuborka
•  2 főtt tojás
•  1 apró vöröshagyma
•  3 evőkanál fehérborecet
•  1 kiskanál mustár
• 
•  1 mokkáskanál porcukor
•  6 evőkanál olaj (olíva is lehet)
•  8 dkg reszelt parmezán sajt

Elkészítés módja

1. A csirkemellfilét 2-3 vékony szeletre vágjuk, egy tálba rakjuk, a szójaszósszal meglocsoljuk. Letakarva, hűtőszekrényben érleljük minimum fél órán át.

2. A kenyeret 1 centis kockákra vágjuk, széles serpenyőben, az olajon, rázogatva megpirítjuk, közben a zúzott fokhagymát is hozzáadjuk. Félrehúzzuk.

3. A pácolt húst az olajon kb. 3 perc alatt megsütjük, kissé megborsozzuk, ha kihűlt, 1,5 centis kockákra vágjuk.

4. A salátát falatnyi darabokra tépkedjük. A paradicsomot, az uborkát és a főtt tojást karikákra vágjuk.

5. A hagymát nagyon apróra vágjuk, a fehérborecettel, a mustárral összekeverjük, sóval, borssal, porcukorral ízesítjük és apránként hozzáadjuk az olajat is.

6. Az előkészített hozzávalókat négy tányéron elosztjuk, azaz mindegyikre salátát halmozunk, amire uborkát, paradicsomot és tojást rakunk. Ezekre kerül a hús. Az öntettel meglocsoljuk, végül kenyérkockákat és parmezánt szórunk rá.

7. Van ahol római salátával készítik és tesznek bele konzerv tonhalat is; de ismert változata az is, amikor fokhagymás majonézes öntettel locsolják meg, és kenyérkockák helyett pirított húsos szalonnát szórnak a tetejére.

A leírásban szereplő Caesar-saláta csirkével recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (saláták) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több csirkemell recept
Még több csirkemell recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.