Burgundi csirkeragu

Burgundi csirkeragu recept
Hozzávalók
•  8 csirkefelsőcomb
• 
•  1 mokkáskanál őrölt fekete bors
•  15 dkg főtt füstölt húsos szalonna (császárszalonna)
•  20 dkg konzerv gyöngyhagyma
•  1 üveg konzerv egész csiperkegomba (170 gramm)
•  vagy ennek megfelelő súlyú szeletelt konzerv csiperkegomba
•  2-3 gerezd fokhagyma
•  2 dl burgundi vörösbor
•  1 csapott kiskanál étkezési keményítő
•  egy kis csokor petrezselyem
a tálaláshoz:
•  4 szelet szendvicskenyér
•  3 dkg vaj

Elkészítés módja

1. A combokat kicsontozzuk, bőrüket lefejtjük, majd az így kapott filéket négybe (ha túl nagyok, akkor hat részre) vágjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, félrerakjuk. A lefejtett csirkebőr zsírját egy széles, magas peremű serpenyőben vagy nagy lábasban kisütjük. A ropogósra sült bőrt kiszedjük belőle. Az 1 centis kockákra vágott szalonnát a visszamaradó zsírjára dobjuk. 2-3 percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a húst is. Együtt pirítjuk további kb. 10 percig, amíg körös-körül kifehéredik.

2. A hagymát és a gombát jól lecsöpögtetjük. A csirkéhez adjuk, a zúzott fokhagymával fűszerezzük, s lefödve kis lángon 35-40 percig pároljuk; akkor jó, ha a hús megpuhult. Közben elpárolgó levét mindig egy kevés vízzel pótoljuk.

3. Ekkor a borral ízesítjük, végül egy kevés vízzel elkevert keményítővel sűrítjük. A tűzről levéve apróra vágott petrezselyemmel megszórjuk. Vajban pirított kenyérszeletekkel kínáljuk.

A leírásban szereplő Burgundi csirkeragu recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (csirkeragu) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.