Bulgár pacalleves (skembe csorba)

Bulgár pacalleves (skembe csorba) recept
Hozzávalók
•  2 kg gondosan megtisztított marhapacal
• 
•  egész fekete bors
•  1-2 babérlevél
•  1 fej vöröshagyma
•  3-4 gerezd fokhagyma
•  1 liter tej
•  10 dkg vaj
•  1 csapott evőkanál jóféle pirospaprika
a tálaláshoz:
•  4-5 gerezd fokhagyma
•  borecet (esetleg almaecet)
•  csípős Piros Arany vagy Erős Pista
• 
•  durvára őrölt fekete bors
•  puha kenyér

Elkészítés módja

1. A pacalt egy lábasba rakjuk, majd annyi vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje. Sóval, egész borssal, a babérlevéllel, a megtisztított egészben hagyott hagymával meg a fokhagymával fűszerezzük és feltesszük főni. Amint forr, kis lángra állítjuk, lefedjük, és 2,5-3 óra alatt vajpuhára főzzük.

2. Amikor kész, a pacalt kiemeljük (főzőlevét leszűrve félrerakjuk), és ha egy kicsit kihűlt, 1,5x1,5 centis kockákra vágjuk, főzőlevébe visszarakjuk. Az időközben fölforralt tejet ráöntjük, akkor jó, ha kellemesen sűrű. Kissé megsózzuk. Közben a vajat egy serpenyőben fölolvasztjuk, majd a tűzről lehúzva a pirospaprikát belekeverjük. Tálaláskor a pacalleves tetejére locsoljuk.

3. A tálaláshoz való friss fokhagymát elkaparjuk, a borecettel összekeverjük. Külön kínáljuk a leveshez, ahogyan a csípős paprikakrémet, a sót meg a durvára őrölt borsot is. A leves végleges ízét ki-ki maga állítja be kedvére ezekkel a fűszerekkel. Puha kenyér és egy jó üveg hideg sör dukál hozzá.

Bulgár pacalleves (skembe csorba) recepthez fűződő történet, jótanács

Bulgáriában ezt a levest tekintik a másnaposság legjobb „gyógyszerének”.

A leírásban szereplő Bulgár pacalleves (skembe csorba) recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves, pacal) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.