Barackos-túrós palacsintatorta

Barackos-túrós palacsintatorta recept
Hozzávalók
24 cm-es tortaformához:
•  2 db mirelit leveles tészta
•  10 db édes palacsinta
A túrókrémhez:
•  50 dkg túró
•  1 citrom reszelt héja
•  1/2 citrom leve
•  3 evőkanál kristálycukor
•  1 doboz őszibarackbefőtt
•  1 dl befőttlé
•  9 teáskanál sárgabaracklekvár
A tetejére:
•  2-3 evőkanál sárgabaracklekvár
A díszítéshez:
•  őszibarackbefőtt
•  porcukor

Elkészítés módja

1. A tortaformát vajjal kikenjük.

2. Az egyik darab leveles tésztát kör alakúra kinyújtjuk, egy kicsit nagyobbra, hogy a forma szélére is kerüljön és a formát kibéleljük vele.

3. A túrót a cukorral, a citrom héjával és kifacsart levével, valamint a befőttlével simára keverjük.

4. A barackot csíkokra vágjuk, a díszítéshez hagyunk belőle.

5. A palacsintákat egyenként megkenjük 3 evőkanál túrós krémmel és megszórjuk barackcsíkokkal.

6. Feltekerjük a megtöltött palacsintákat és szorosan egymás mellett, csigaformában elhelyezzük a tortaformában.

7. A többi palacsintával is így járunk el.

8. A tetejét is megkenjük vékonyan baracklekvárral, majd a másik kinyújtott leveles tésztával befedjük.

9. 200 fokra előmelegített sütőben 25 percig sütjük, majd a hőfokot 160 fokra mérsékelve kb. 5-10 percig sütjük még.

10. Rövid ideig hagyjuk hűlni, majd porcukorral megszórva, tortaszeletekre vágva melegen kínáljuk.

A leírásban szereplő Barackos-túrós palacsintatorta recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (palacsinta receptek, torta, túrós palacsinta) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Barackos-túrós palacsintatorta recept - 4 hozzászólás

  1. manócska
    manócska #8010 2013. 11. 07. 10:44 Válasz

    Nagyon jól néz ki:)

  2. zsuzsa56
    zsuzsa56 #7948 2013. 10. 26. 12:51 Válasz

    Aranyos vagy,de majd azért elkészítem egyszer.

  3. Vassné Edit
    Vassné Edit #7943 2013. 10. 25. 17:46 Válasz

    Hát ebben nincs semmi cicózás Zsuzsikám.
    Gyorsan elkészült.
    Köszönöm a hozzászólásod.

  4. zsuzsa56
    zsuzsa56 #7941 2013. 10. 25. 16:03 Válasz

    Elismerésem,biztosan nagyon finom,de én nem cicóznék ennyit egy palacsintával!Gratuléson neked!

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.