Articsóka krémleves

Articsóka krémleves recept
Hozzávalók
•  2 db articsóka
•  1 pohár natúr joghurt
•  2 csésze szárnyaslé
•  2 teáskanál vaj
•  1 citromkarika
• 
•  bors
•  1 dl fehér bor

Elkészítés módja

1. Főzzük meg citromos vízben az articsókát.

2. Tegyünk bele 1 csirkehúsleves kockát a lébe.

3. Öntsük hozzá a bort.

4. Addig főzzük a növényt, míg a levelek könnyen leválnak (kb. 20 perc).

5. Kaparjuk ki kanállal az articsóka húsát, távolítsuk el a bolyhokat.

6. Turmixoljuk össze az articsókát a levessel és a tejszínnel (tejföllel), joghurttal (tetszés szerint) együtt, sózzuk, borsozzuk.

7. Tálalás előtt forrósítsuk fel újra, tegyünk mindegyik tányér tetejére egy diónyi vajat.

8. Sajtos pálcikákkal kínáljuk.

Articsóka krémleves recepthez fűződő történet, jótanács

Rómában járva szerettem bele az articsókába, ahol isteni antipasztikat vettem a helyi élelmiszerboltokban. Olívaolajjal meglocsolva, íze a kukoricához volt hasonló. A franciák és a spanyolok is nagy articsóka hívők, nem beszélve a görögökről, akik a vastag sziromleveleit zöldségként fogyasztják, de készítenek belőle előételt fűszeres mártással, vagy megtöltik húsfélével. Markáns íze miatt alig kell fűszerezni, elég, ha citromlével locsoljuk meg.

A leírásban szereplő Articsóka krémleves recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló (leves) minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Articsóka krémleves recept - 1 hozzászólás

  1. manócska
    manócska #2669 2013. 03. 25. 22:24 Válasz

    Még soha nem ettem articsókát, nem tudom milyen ízű lehet

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Articsóka krémleves recept - 1 hozzászólás

  1. manócska
    manócska #2669 2013. 03. 25. 22:24 Válasz

    Még soha nem ettem articsókát, nem tudom milyen ízű lehet

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.