Elérkezett a citrom ideje

Elérkezett a citrom ideje
Szerző: admin

Egy halom feszes héjú, illatos citrom puszta látványa igazán testet, lelket, szemet gyönyörködtető látvány a ködös, nyomasztó szürke téli napokon. Zamatos húsa, leve, régóta tudjuk gyógyító kincseket rejt: nélkülözhetetlen vitaminok, rostok és ásványi sók tárháza. Tudjuk-e mit is „kit” is tartunk a tenyerünkben?

Citromút

- A citrom (lat.: Citrus limon) igazán kalandos utat járt be, míg világszerte ismertté vált. Eredetileg Kínából származik, már Kr.e.3000 évvel a perzsák és a médek is termesztették. Az arab kereskedőknek köszönhetjük, hogy Perzsiából áthajózták, Európába, Vergilius Georgiconjában utalt e fanyar sokoldalú gyümölcsre. Nemcsak ő emlékezett meg róla, hanem később a keresztes lovagok is fogyasztották, és terjesztették a savanykás szomjoltót, főleg Palesztinában. Kr. u. 1000-1200 között Spanyolországban és Észak-Afrikában jó, termő talajra lelt. A távoli Amerikába csak jóval később, az 1500-as években jutott el.
- Azt mondhatjuk, hogy valamennyi trópusi, szubtrópusi országban, ahol kissé hűvösebb éghajlatra lelt, többnyire a mediterrán tengerekhez közeli területeken „vetette meg a lábát”. Ezeken az ültetvényeken a citromfák egész évben virágzanak, bőséges termést hoznak, évente hatszor-tízszer leszüretelik a sárga színben pompázó gyümölcsöket. Az élelmes termesztők sokszor még zölden leszedik, s a megfelelő kezelés után három hónapnál hosszabb ideig is tárolják. Egy fán évente 1500 citrom érik be.
- A megfelelő kezelés sajnos annyit jelent, hogy a telt sárgára érett gyümölcsöt osztályozás és óvatos becsomagolás után azonnal értékesítik, míg a zöldeket addig tárolják, amíg napsütötte sárgára változnak.
- Elsősorban mi vásárlók „isszuk meg” ennek a válogatásnak a „levét”, mivel a boltokban hónapokkal előbb szedett citromok kelletik magukat, amelyeknek a héja tartósítószerrel kezelt a mielőbbi beérés okán, emiatt felhasználás előtt alaposan meg kell mosni, tisztítani.

Enyhet adó, gyógyító

- Régóta - háromezer éve - ismerjük, termesztjük, de még mindig okozhat meglepetéseket. C-vitamin tartalma hatalmas gyógyerővel bír, más értékeivel társulva esetenként csodákra képes. Teofrastus (Kr.e. 310) a citrom belsejéből nyert főzetét minden mérgezésre hatásosnak tartotta, különösképp a kígyómarásra. A korai középkor jeles orvosa Avicenna szívbetegségeket gyógyított vele, de ismerte, mint vizelethajtót, vérzéscsillapítót, sebösszehúzó szert, izzasztót, s még a nap égette bőrt is enyhítette. Ha valaki nehezen vette a levegőt, csuklott, erőtlen volt, jót tett, ha citromot kortyolt, netán gargarizált. Új kor , s új gyógyhatás: a reneszánsz idején még a pestisnek is elejét vette. A kor másik halálos betegségének, a skorbutnak hatásos ellenszere, amit James Lind ismert skót hajósebész és utazó bizonyított híres kísérletében a Salisbury hajó fedélzetén,1750-ben. Skorbutba szenvedő matrózokat azonos ételekkel etetett meg, ám három csoportra osztva őket, az egyik csak almabort, a másik egy ma már ismeretlen gyógyszert, míg a harmadik naponta narancsot és citromot kapott. Igazi javulást csak ebben a csoportban tapasztalt. Sajnálatos, hogy 45 évnek kellett eltelni, amire a brit Admiralitás határozatba foglalta a királyi tengerészet tagjainak a napi kötelező citrom vagy zöldcitrom adag elfogyasztását. Ezalatt csaknem 200 ezer angol tengerész halt meg skorbutban.
- Hazánkban jeles orvosok, kutatók és tudósok foglalkoztak a citrom erényeivel, közülük kettőt emelnénk ki: dr. Bucsányi Gyulát, aki a Természetes nyerskoszt és gyógyhatása (é.n.) című könyvében ismerte el, hogy a citrom a legjobb természetes ecet, sava önmagában is gyógyszer. Eredményesen alkalmazható gyomor-, hólyag- és bélbajoknál. Hatásos a vesekövekre, köszvényre, reumára, érelmeszesedésre, szívbajokra, lázcsillapításra. Megállapította, hogy a héjából a májbetegségekre való gyógyszer nyerhető, ami hatékony a vese-, érproblémák gyógyításában.
- A híres tudós Szent-Györgyi Albert hosszasan kutatta a citrom értékeit, noha a C-vitamint a paprikából állította elő. Azonban a citromban lévő aszkorbinsav kísérője, a P-vitamin, a citrin, e kettővel együttesen leküzdhető a hajszálerek merevedése. Megóv a vitaminhiánytól és jelentős a hatása más egyéb érrendszeri betegségek, valamint a szívizomgyengeség, szem recehártya-gyulladás és agyvérzés megelőzésében. A C-vitamin erőteljes antioxidáns a héját is beleértve gátolhatja a rák kifejlődését, ami még biztosabb; hátráltatja az öregedést. Jó tanács: ajánlatos rendszeresen fogyasztani az utolsó porcikájáig.

A jó öreg savanyú

- Történt, hogy Los Angelesben az 1950-es években megjelent a szépséges sárga citrom „szegény rokona” a lime (ejtsd: lájm). Mint utóbb kiderült ezt a kisebb, ovális, nem olyan vonzó külsejű sárgászöld citrus félét, a botanikusok Citrus aurantifoliaként emlegettek, az italmérők csak egyszerűen zöld citromnak neveztek, megcsinálta a szerencséjét. A citrom másodhegedűseként, azzal váltakozva a teli koktélos poharak peremén, az olasz, francia spanyol felfedezőknek, olykor emigránsoknak köszönhetően eljutott Amerikába. Végül a tengeren túliak kedvenc savanykás ízei közé avanzsált. Új változatos nevekkel tűnt fel: a spanyolok limon chiquitónak (apró citromnak), vagy limon agriánának (savanyú citromnak), a franciák citron vert-nek (zöldnek)hívták, ahogy mi is. A mexikóiak taco nevű fogásaikhoz, némely tengeri herkentyűhöz, és a híres Margarita tequila-koktéljukhoz facsarnak néhány cseppet belőle.
- A legszellemesebb névadónak a bahamai halászok bizonyultak, akik azonos mennyiségű lime-dzsúszt és sót kevertek össze, és öreg savanyúnak titulálták. Senki ne képedjen el, nem itták meg, hanem marinírozáshoz, ízesítéshez használták. Száz szónak is egy a vége, az utóbbi évtizedekben a trópusi ételeknek divatja miatt a rangsorban elöl áll a zöld citrom, különösen a tahiti és a perzsa, hiszen kissé nagyobbak és kevésbé savanyúak.


                                    Kandírozott citromos kocka

- Legelőször a sütőt a közepesnél kissé enyhébbre (180 °-ra), elő melegítjük. Kibélelünk egy közepes tepsit sütőpapírral. Majd folytatjuk a sütemény befejezésével: a díszítéséhez elkészítjük a kandírozott citrom vagy lime karikákat. 15 deka cukrot összekeverünk 4 evőkanál vízzel és felforraljuk. Eresszünk bele vékonyan felszeletelt citromot vagy lime-ot, és lassan, néhány percig főzzük fedő nélkül, amíg megpuhulnak. Kiemeljük a szirupból egy sütőrácsra, hogy kihűljenek, kissé megszilárduljanak.
- Ezután 15 deka puha vajat 10 deka barna cukorral habosra verünk kézi mixerrel, és összedolgozzuk 30 deka rétesliszttel. A masszához hozzáadunk 2 kiskanál reszelt citromhéjat, majd belesimítjuk az egészet a már sütőpapírral kibélelt tepsibe. 20 percre betoljuk az előmelegített, de nem forró sütőbe, vagyis elősütjük.
- Közben elkészítjük a tölteléket: 6 tojást, 45 deka kristálycukorral és 8-10 deka liszttel, kézi mixerrel alaposan összekeverünk. Hozzáadunk még 12, 2 deci citromlevet, 1 kiskanál sütőport, 1 csipetnyi őrölt szerecsendiót, 2 kiskanál reszelt citromhéjat, 1 kiskanál reszelt lime héjat. Az így kikevert masszát a félig sült tésztára öntjük, szétterítjük, és további 20 percig sütjük. Akkor jó, ha a széle enyhén barnulni kezd, és a közepe még kisé sületlen. A sütőpapírral együtt konyhai vagy sütőrácsra kiemeljük a tepsiből, és 1 óra hosszat pihentetjük, végül legalább 2 órára a hűtőszekrényben tartjuk. Tálalás előtt kiemeljük a hűtőből, meghintjük porcukorral a sütemény tetejét, formás kockákra felvágjuk, és feldíszítjük a citrus karikákkal. Ritkaságot ajánlunk mellé; félédes fehérbort, badacsonyi traminit 12°C-ra hűtve.


                                 Citrommázas Rotschild kuglóf

- A tészta összeállításával kezdjük ezt a ritka finom süteményt: 30 deka szobahőmérsékletű vajat, vagy ugyanennyi sütőmargarint kikeverünk 18 deka cukorral, és 2 csomag vaníliás cukorral habosra. Ezután 5 tojássárgáját egyesével a masszába dolgozunk. Félretesszük és 30 deka finomlisztet 1 mokkáskanál sütőporral összeforgatunk, majd hozzáadjuk a tojásos masszához.
- Mindezek után 10 deka magozott aszalt szilvát elnegyedelünk, 5 deka török mogyoróval, 5 deka félbetördelt dióbéllel, 5 deka mazsolával, és 8 deka apróra tördelt étcsokoládéval összekeverünk, s valamennyit a tésztába forgatjuk. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, a vége felé apránként beleadagolunk 8 deka cukrot is. A hab egyharmadát a tésztába forgatjuk, míg a maradék habot már óvatosan, lazán adjuk a tésztához.
- Diónyi vajjal kikenjük és liszttel meghintjük a kuglófformát, majd belesimítjuk a tésztát. Előmelegített sütőben jó közepes lángon (190 °C, légveréses sütőben 170 °C) kb. 1 óra 10 percig sütjük. Elkészültét beleszúrt tűpróbával ellenőrizzük. Amikor már nem tapad rá a ragacsos massza, akkor jó.
- Kiemeljük a sütőből és a formából, megvárjuk, amíg kihűl. Közben éppen annyi időnk van, amíg a citrommázzal elkészülhetünk. Ehhez 20 deka porcukrot 0,5 deci frissen facsart citromlével addig keverünk, míg sűrűn folyóssá válik. Ekkor a kuglófot egy kisebb tepsire tett rácsra átemeljük, és a citromos mázat rácsurgatjuk. Amennyi máz lecsurog, az a tepsiben összegyűlik, ezt újból a kuglófra csurgatjuk. Végül dermedni hagyjuk, és forró vízbe mártott késsel felszeletelhetjük. Félédes fehérborral, 11 °C-ra lehűtött tokaji furminttal kínáljuk.

                                                                                                                                                        Járay Mari
 

0 hozzászólás

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.