Körtés sertésszelet

Körtés sertésszelet recept
Hozzávalók
•  3 db közepes körte
•  50 dkg sertés rövidkaraj (6 szelet)
•  1 evőkanál őrölt négyszínű bors
•  1 evőkanál rózsabors
•  18 db szegfűszeg
•  2 dl tejszín
•  1 kávéskanál só
•  10 dkg vaj

Elkészítés módja

1. A húsokat kissé kiveregetem, majd sózom és a négybors fűszerkeverékkel megszórom.

2. Hagyom állni 1 órát.

3. Eközben a körtéket meghámozom, és félbevágom, eltávolítom a magházat és a vajon üvegesre párolom. (A körték kemények és ilyennek is kell lenniük.) A körtéket ezután kiveszem a vajból és megtűzködöm mindegyiket 3 db szegfűszeggel.

4. A húsokat a maradék vajon hirtelen átsütöm (mindkét oldalát), majd tepsibe helyezem őket és a tűzdelt körtékből egyet-egyet ráültetek a húsokra.

5. Ráöntöm a vajat, amiben a hús sült és a sütőbe teszem fóliával letakarva 40 percre 160 fokra.

6. Kevés vizet önthetünk még rá, ha nagyon elfőné a levét.

7. Ha a hús megpuhult, tejszínnel dúsítom a szaftját és párolt rizzsel tálalom.

8. Megszórom rózsaborssal.

Körtés sertésszelet recepthez fűződő történet, jótanács

Könnyű, egészséges ebéd.

A leírásban szereplő Körtés sertésszelet recept elkészítéséhez sok sikert kívánunk. Az elkészült ételhez, ételekhez, pedig jó étvágyat. Oldalunkon sok hasonló minőségi receptet talál képekkel, leírásokkal, hozzávalókkal. Vannak amik házilag készültek és vannak amik profi konyhában. Vannak köztük egyszerű, gyors receptek és vannak kissé bonyolultabbak. Vannak olcsó és költségesebb ételek is, de mindegyik finom és biztosan örömet szerez annak is aki készíti és annak is aki fogyasztja majd. A részletes keresőben számos szempont alapján szűrhet, kereshet a receptek között, hogy mindenki megtalálhassa a leginkább kedvére való ételt, legyen szó ünnepről, hétköznapról, vagy bármilyen alkalomról.

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.

Még több karaj recept
Még több karaj recept

Hozzászólás írása

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Megjegyzés: A weboldalunkon beküldött hozzászólásokat moderátoraink a nap 24 órájában ellenőrzik. Az elküldött hozzászólás a weboldalon megjelenik ugyan azonnal, de moderátoraink kifogásolható tartalom esetén a Felhasználási feltételeknek megfelelően bármikor törölhetik.